Felszerelések - A hátizsák

Válaszd a hazait

I love Glamour Napok! Viszonylag kevés helyen láttam 40 literes zsákot, de a Hervisben egész kollekció van belőlük. Ahogy utánainvesztigáltam, ennél nagyobb zsák nem is nagyon kell az útra. A hátizsák egy olyan dolog, aminél nagy a kísértés annak telepakolására, ezzel többlet súlyt cipelhetünk 800km-en keresztül, vagy káromkodások kíséretében kidobhatjuk a fenébe út közben.

Éppen Glamour Napok közeledtek, én meg lesben állva vártam a Hervises kuponra. Így a táskát, mely már napok óta epekedve várt rá, hogy egymáséi lehessünk, 4000 forinttal olcsóbban lett az enyém. A szívem választottja egy RP Outdoor Terra 40 volt. Az RP egy magyar márka, kiejtve Árpi (Igen, egy Árpád nevű ember alapította a céget).

rp-outdoor-terra-40-ac-turahatizsak.jpg

Merőszalaggal jártam az üzleteket, hogy megtaláljam a nagy őt, akinek ideális mérete nem 90-60-90, hanem 55-40-25. (Mint a királyfi a Hamupipőkében, aki a megfelelő lábméretet kereste) Ugyanis ez a max. méret ami még általában felvihető kézipoggyászként a repülőgépre, így akar 20 ezer forintot is spórolhatok, csak az ideális méretekkel. Fontos szempont volt a táskánál, hogy legyen oldalzsebe, ahová majd lehet még pakolászni, amint leszálltam a gépmadárról. A háta hálós kialakítású, így eláll az én hátamtól, ezáltal izzadság jobban párolog, erre nagy szükség is van, mert én aztán tudok izzadni mint egy ló. (bár még lovat nem láttam gyöngyöző homlokkal) Van hozzá esővédő húzat is, és belül/felül összesen három kisebb tárolórekesz. Oldalt szükség esetén ki cipzározható, így növelve befogadóképességét, és csatokkal (kompressziós hevederek hívják, mint kiderült) összébb is lehet húzni, karcsúsítani, hogy a reptéren megfeleljen a méretbeli elvárásoknak. És időközben kiderült, hogy a túrabottartó hevederek is jól jöhetnek még ;)