Szombaton végre, nyolc hónap után sikerült eljutnom újra a természet lágy ölére, és egy kemény túrát végiggyalogolni. Mint említettem októberben volt egy sérülésem, és még február elején is úgy éreztem, hogy alkalmatlan a bokám hosszabb táv megtételére, főleg terepen, hegyeken-völgyeken keresztül. Persze ezalatt az idő alatt sem volt sportmentes az életem, biciklivel jártam munkába, és TRX-eztem is. Sőt a fallabdához is visszatértem márciusban. Viszonylag hirtelen dőlt el, hogy végre megyünk túrázni. Alig vártam a munkaidőm végét pénteken, egyrészt mert PÉNTEK volt, másrészt mert ez volt a nagy próbatétel, hogy vajon mekkora megrázkódtatásként fogja megélni a bokám a 26 km legyaloglását.

De semmi különös lelki sérülést nem okozott nekik a vándorlás. Azért utolsó kilométereken főleg a talpam panaszos fájásokkal adta tudtomra, hogy ő már szívesen befejezné a gyaloglást mára, és az egyik sípcsontom is beállt az elégedetlenkedők sorába, viszont a sérült testrész nem panaszkodott, sőt élvezte az elé tárulkozó talaj menti virágok látványát. Másnap azért éreztek a lábaim némi fáradtságot, de a lépcsőzés is könnyedén ment neki, sőt elkezdtek vágyódni a futópályára is. Így szerdára azt is beütemeztem nekik, és itt sem kellett csalódnom bennül, annál inkább a tüdőmben, de majd elbeszélgetek vele, és további futótréningeket fogok neki javallani. Szóval a teszt jól sikerült.

Ha minden jól megy akkor az elkövetkező három hétvégémet is túrázással fogom tölteni. Két rövidke (kb. 15 km) Bihar-hegységi kirándulással, és egy a Hanák-Kolos teljesítménytúrával (36km). Mindemellett persze heti 1-2 futást is tervezek. Úgy érzem ennyi bőven elég lesz a fizikai felkészülésre.