Már évek óta motoszkált bennem a gondolat, hogy nekivágjak az Útnak, de mostanában a motoszkálás zaja egyre hangosabban zakatol a fejemben. És úgy döntöttem, hogy idén márpedig megcsinálom.

Már lassan nyolc éve a túrázás szerelmese vagyok. Az egész történet egy sörrel és a túrázásról való eszmecserével kezdődött, és egy ötnapos, sátrazós bakonyi kaland képében manifesztálódott élménnyé és szenvedély. Mikor először hallottam a Caminóról rögtön meg akartam csinálni, utánaolvastam, hogy mi is az, aztán a feledés homályába merült, de amint valahol meghallottam, hogy valaki erről beszél rögtön emlegettem, hogy én is el szeretnék menni rá, de persze ennyiben is maradt a dolog.

Történt aztán tavaly októberben, hogy megsérült a bokám focizás közben, és három hétig otthon voltam kénytelen maradni, míg a többiek elmentek lessnándorozni úgy, hogy én szerveztem meg az utazást nekik. Ezen három hét elég sok változást elindított bennem. Ekkor találtam rá a bakancslistámon porosodó Caminóra is, szelíden lefújtam róla a több éves piszkot, majd elhelyeztem a 2015-ös terveim listájára. Aztán szépen lassan kúszott előre a listán, mígnem novemberre a kósza kis gondolat elhatározássá cseperedett fel: Márpedig én májusban végiggyaloglok az el Caminón!.

Sokat gondolkodtam, hogy mit várok az egésztől? Miért is megyek el egy távoli országba, hogy majd' 30 nap alatt 800km-en keresztül koptassam az újonnan vásárolt drága cipőmet. Miért áldozok több százezer forintot, és rengeteg szabadságot erre az őrültsége?

Mit említettem a túrázás a szenvedélyem, szeretem a fizikai kihívásokat, és mindenféle sportot, mozgást. Szóval, mikor még a Camino gondolata csak magzati állapotban élt bennem, akkor még csak a 800km, 30nap és a túrázás szavak jutottak el a tudatomig. Legfőbb motivációm a fizikai teljesítmény volt. Már megszámlálhatatlanszor tettem meg 30-40km-es túrákat, poroszkáltam már el barátaimmal Egerből Miskolcra pár nap alatt, és legutóbb 19 óra alatt kerültem meg a magyar tengert.

Mindig is úgy gondoltam, hogy ezt társaságban fogom megtenni, de sajnos elég kevés őrült elszánt túrázót ismerek magam körül. És minek is várjak másokra? Hiszen ha sosem találok társat, akkor sosem teljesedik be az álmom. Így született meg az "egyedülmegyekvégigrajta" ötlet. Ez adja az utazás lélektani kihívását. Egyedül egy ismeretlen országban, ismeretlen nyelvet beszélő emberekkel körülvéve, ismeretlen tájakon, ismeretlen szálláshelyek felkutatása minden egyes nap végén.

És persze sok lehetőség nyílik arra, hogy az ismert világ bármely országából ismeretségeket köthessek az egy hónap során; elismerést vívjak ki az ismerőseim között; és nem utolsó sorban megismerkedhessek önmagammal, és tágítsam korlátaimat.

Utam egyáltalán nem vallási indíttatású, ezért nem is szívesen használom a zarándoklat szót vállalkozásomra, és a zarándok szót sem magamra.